Első weblapom

Flash - főoldalTermészetesen a '90-es évek közepén kizárólag filmre fotóztam, saját szkennerem eleinte nem volt (sőt, Internet hozzáférésem sem), így a papírképeket az iskola lapolvasójával digitalizáltam és a weblapot is onnan töltöttem fel. A fényképezésről szerzett tudásomat már korábban is össze akartam szedni valamilyen formában (először egy Word dokumentumot írtam, 1998 októberében pedig elkezdtem szerkeszteni fotós weblapomat). Az első online változatot majdnem egy éves előkészítő munka előzte meg, fél évig volt látható az under construction felirat (az eltervezett cikkek mindegyikét meg akartam írni -gyakran esik az ember ebbe a hibába, mikor első weblapját készíti). Mindezt természetesen egy 15 éves gyerek szintjén kell elképzelni, de érdeklődésem és elszántságom kompenzálta szakmai hiányosságaimat. Illetve majdnem. Szembesülnöm kellett egyrészt a névtelenül durván kritizálók táborával, másrészt bizonyos szerzői jogi kérdésekkel: a cikkeket ugyanis nyilván nem kizárólag saját kútfőből írtam, az illusztrációkat sem mind én készítettem, a forrás megjelöléséről Flash - cikkekmint olyanról pedig még hírből sem hallottam. Ezért egy-két év után a honlap -amúgy sokak által hasznosnak tartott- szöveges anyaga lekerült onnan és azóta sem írtam hasonlót (és talán ezt a momentumot őrzik a weben közzétett fotóimon azóta is látható ormótlan copyright feliratok). A hivatkozás hiányosságain túl azonban nem mondanám, hogy egy összelopkodott, szó szerint kimásolt és sajátként hirdetett anyagról volt szó. A fényképeket már nem dicsérném ennyire: '98-ban kezdtem el tükörreflexes géppel dolgozni, volt már némi képanyagom tehát, de a legtöbb kép az újonnan megismert technikára való rácsodálkozásról szól. Ennek ellenére van jo néhány olyan felvétel köztük, melyet még ma is vállalnék. De a képek előtt nézzük a weblap többi részét: látszik, hogy külön tárgyaltam a felvételezéssel és a laborálással kapcsolatos tudnivalókat (ez utóbbi rész sosem készült el teljesen). Az Egyéb menüpont alatt írtam egy keveset magamról, illetve a fényképezéshez nem kapcsolódó hobbijaimról (számítástechnika, hangtechnika), melyek azonban nem voltak túl Flash - aktuálisjelentősek. A Klub részen valamiféle fotós közösséget szerettem volna építeni, de akkoriban még igen kevesen bóklásztak az Interneten ilyen céllal (a magyar fotós weblapból sem volt sok: ez abból is látszik, hogy az oldal mindenféle külön munka nélkül előkelő helyre került a keresőkben). Cikkeket, írásokat vártam volna a fényképezéssel kapcsolatban, melyek ide kerültek volna fel. Az első változatban le lehetett tölteni az egész site-ot tömörített formában, hogy aztán offline böngészhető legyen. Később ezt kérésre tettem meg e-mail formájában, ez magával vonta a hírlevélre való feliratkozást is. Vállalkozó kedvű látogatók kitölthettek egy űrlapot is saját magukról, melyben főleg a fényképezéshez való viszonyukról faggattam őket, illetve a honlapot értékelhették. A főoldalra 2000-ben egy Aktuális felirat került: itt gyűjtöttem össze a legutóbbi frissítéseket. A képen lévő cikkekből látható, hogy 2000 végén jutottam hozzá első professzionális felszerelésemhez, innentől kezdve -nem kizárólag a technika miatt, hanem mert többet utaztam és fotóztam- a képek minősége is ugrásszerűen javult. No de ne szaladjunk ennyire előre. A cikkek aljára idővel bannerek kerültek Flash - cikk(Hungarian Link Exchange -mond ez még valakinek valamit?) és mivel elég sokan elolvasgatták őket, hoztak is látogatókat. Az írások háttere zöld volt, címük piros: elég tarka képet mutatott az oldal, még éppen az ízlésesség határain belül lavírozva. A képtár eleinte igencsak alárendelt szerepet kapott a honlapon: fő feladata az volt, hogy az elméleti tudnivalókat képekkel demonstrálja, eleinte mindegyikhez fűztem valamilyen -túlnyomórészt technikai jellegű- megjegyzést. Azonban ahogy telt az idő, kezdtem ezeket fölöslegesnek érezni -sőt helyenként kínosnak, egy jó képet nem kell magyarázni, a rosszat meg nem kell közzétenni (a közepesen sikerült képek ugyanakkor érdekes kategóriát képeznek, ugyanis ha nincsenek ilyenek egy galériában, a jó képeket sem lesz mihez viszonyítani). Fekete-fehér képek ebben az időszakban nem is szerepeltek a honlapon: készítettem ugyan ilyeneket, laboráltam és digitalizáltam is őket, keverni azonban nem akartam a színesekkel (ez most sincs másként, de azóta a színes Flash - tárgyfotófelvételeket száműztem a galériámból). Felmerülhet a kérdés, hogy kinek készítettem a honlapot: elsősorban azokra gondoltam, akik hozzám hasonlóan most kezdenek elmélyülni a fényképezés technikai részleteiben és szívesen elnézegetnek olyan bugyuta képeket, mint ez a színszűrős felvétel itt jobbra. A fényképezés ugyan nagyrészt "technikai sport", de miután az ember megismerkedett a technikával nem szabad, hogy elterelje figyelmét az alkotásról. Ezért idővel úgy éreztem, hogy ezek a cikkek és képek nem túl előnyösek egy személyes jellegű fotós honlapon (tehát lehet, hogy mégiscsak magamnak csináltam). Mindenesetre azóta sem készítettem tartalmát tekintve ennyire komplex site-ot, de akkor még több értelmét láttam az ebbe fektetett munkának: nem sok hasonlóval találkoztam ugyanis magyar nyelven. Az írások nyelvezetén érezhető, hogy velem együtt komolyodtak, az akkor jónak tartott cikkekre ma már kevésbé vagyok büszke; ez azonban természetes velejárója Flash - galériaannak, ha valaki gyerekkorától kezdve publikálhat a weben (fokozottan érvényes tehát a mai gyerekekre). A képek mellől a leírások tehát idővel eltűntek, illetve 2000 után kezdett hasonlítani a Képeim rész egy online galériára, a kis bélyegképekre kattintva egy nagyobb felbontású fotót (hosszabbik oldala 620 pixel) kapott a látogató. A nagy képeknek azonban már nem készítettem külön HTML oldalt, fehér háttér előtt jelentek meg a böngésző bal felső sarkában (így annyira nem volt nagy munka manuális úton bővíteni a képtárat). A Képeim részt téma szerinti kategóriákra osztottam már az első változattól kezdve (pl. állatok, tárgyak, növények, tájak, őszi képek, téli képek). Az már ekkor is látszott tehát, hogy nem a portréfényképezés érdekel elsősorban. Körül-belül 1999 júliusától 2001 elejéig volt elérhető ez a honlap a www.extra.hu/bfoto címen (ezért választottam éppen ezt a tárhelyet jelen összefoglaló helyéül). A Flash cím eleinte jó ötletnek tűnt (az örökvakut hívják így), de annyian kezdték el használni az idő múlásával, hogy jobbnak láttam elhagyni. Helyébe később a fent látható bfoto lépett, melynek nincs különösebb jelentése, de első e-mail címem regisztrálásakor a foto már foglalt volt, így lett belőle bfoto (és így ismertek sokan a fórumokban, levlistán, IRC-en, szóval rám ragadt -ettől függetlenül léteznek más bfoto nicknevű emberek is, így pl. a bfoto.freeblog.hu NEM az én blogom). A honlaphoz egy időben vendégkönyv is tartozott, melyben igen szélsőséges megnyilvánulások fordultak elő (volt akinek nagyon tetszett amit művelek, volt akinek meg nagyon nem), de idővel megszűnt a szolgáltatás, ahol a vendégkönyvet regisztráltam és nem csináltam újat -itt említeném meg, hogy ennek az oldalnak is van ám vendégkönyve (igen, ott balra fent), tessenek csak benne nyugodtan megnyilvánulni, ne álljon ott üresen...